|
A Tisza- tavat „járja körbe” az az egyszerűnek nem mondható vetélkedő, mely hat otthon megoldandó feladatsorból, a legjobb 6 csapatnak pedig egy döntőből áll. A hat Tisza-tó térségében is működő szervezet összefogásával megvalósuló ismeretszerző játék az alábbi témákat ölelte fel a Tisza-tó vonatkozásában: vízbiztonság, vizirendészeti szabályismeret, a tó létrejöttével és működtetésével kapcsolatos vízügyi kérdések, halászat, horgászat, halismeret, turizmus, területfejlesztés, állat- és növényvilág, természetvédelem. Megpróbáltak a szervezők olyan feladatokat összeállítani, amelyek felkeltik a gyerekek érdeklődését és talán a vetélkedőn kívül is folytatják a kutakodást, az olvasást. Az idei versenyben például az alábbi kérdésekkel kellett megbirkózni a 4 fős, 6. osztályos csapatoknak: Milyen élőlények népesítik be a tavat télen? Mutassátok be minél érdekesebben kedvenc Tisza-tavi növényeteket és a kárókatonát! Milyen tanösvényeket ismertek a területen? Mit gondoltok, miért hasznosak a térfigyelő kamerák? Vajon isznak-e a halak? Ha igen, miért, ha nem, miért? Milyen betegségeik vannak? Minden kérdésnél lehetőség volt a rajzos kiegészítésekre, melyek plusz pontokat értek. Nagyszerű alkotások érkeztek a postai úton hozzánk eljuttatott anyagokban! A döntőbe bejutott csapatok a kárókatona érdekes bemutatásával kellett, hogy felkészüljenek otthon és bemutassák azt a zsűrinek. Majd villámkérdések formájában elevenítettük fel a hat forduló ismeretanyagát. Az érdekességek között szerepelt a hulladékokból elkészítendő tiszai tájkép, vagy a vizirendészeti dobókörtével való célbadobás, élőlények elhelyezése nádszálra, szótagokból élőlények nevének összerakása, halakkal kapcsolatos közmondások keresése. Jól érezték magukat a gyerekek és a zsűri is, hiszen sok nagyszerű, csillogó szemű diákot ismerhetett meg. A végeredmény a következő lett: 1. helyezett: Szürke gém csapat, Kisköre 2. helyezett: Nefelejcs csapat, Kisköre 3. helyezett: Természet barátai csapat, Kisköre 4. helyezett: Agyasok csapata, Kunmadaras 5. helyezett: Nagy kócsag csapat, Kisköre 6. helyezett: Tavi rózsák csapata, Tomajmonostora Gazdag jutalmakkal tértek haza a csapatok: hajókirándulásokon vehetnek részt, megismerhetik a Hortobágyot, horgászbotok, szakkönyvek, könyvutalványok és egyéb tárgyak kerültek az ajándéktáskákba. A döntő helyszíne az abádszalóki Kovács Mihály Általános Iskola volt, akik igen színvonalas hátteret biztosítottak a rendezvénynek, köszönet érte! A szervezők és az ajándékokat felajánlók névsora: Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság MOHOSZ Tisza-tavi Regionális Területfejlesztési Kft. Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság Tisza-tavi Regionális Területfejlesztési Tanács Szabics Kikötő és Szabadidőpart A továbbiakban tekintsék meg képeinket a Ki mit tud?-ról:  |